Madarak

Madarak 1963

7.53

Mitch Brenner a húgának papagájokat akar venni ajándékba. Az állatkereskedésben megismerkedik a gyönyörű, felsőbb körökből származó Melanie-val. Melanie, a véletlen találkozás hatására elhatározza, hogy megkeresi a férfit, ezért útnak indul Bodega Baybe. Amint megérkezik, megtámadja őt egy sirály. Ezután megtalálja Brenner otthonát és megismerkedik a férfi zsarnoki természetű édesanyjával. Másnap a madarak megsebesítenek néhány gyereket. Valamilyen titokzatos oknál fogva a sirályok, verebek és hollók nagyon agresszíven kezdenek viselkedni. Elkezdődik a harc a túlélésért.

1963

Metró

Metró 1985

6.50

Piszkos kis üzelmei miatt Frednek menekülnie kell. A párizsi metró alagútrendszere ideális búvóhelynek ígérkezik. Ebben az első pillantásra brutális és szürreális világban - ahova csak a neon fénye jut el, és ahol a legkülönfélébb emberek, különcök, piti bűnözők, hajléktalanok, alkoholisták lelnek menedéket - számos barátja akad. Fred rájuk is gondol, amikor álmodozni kezd: azt tervezi, hogy társaival közösen sikeres zenekart alakít, és arról ábrándozik, hogy feleségül veszi Helenát; a lányt, akit korábban meglopott és megzsarolt.

1985

Ez történt egy éjszaka

Ez történt egy éjszaka 1934

7.80

Ellen Andrews, a milliomoslány megszökik apjától, aki nem engedélyezi házasságát egy pilótával. A buszon találkozik az éppen elbocsátott riporterrel, Peter Warne-nal, aki - miután felismerte - megszökteti, hogy ezzel szenzációs sztorira tegyen szert. Szökés közben lassan feltámadnak egymás iránti érzéseik, a végül sokféle bonyodalom legyőzése után egymáséi lesznek.

1934

Gazdagok és szerelmesek

Gazdagok és szerelmesek 1956

6.90

A gazdagok mások. Vagy mégsem? Kiderül, hogy ha elkapja őket a szerelem heve, ugyanolyan bolondok, mint bármelyikünk. Tracy Lord, a szeszélyes örökösnő egy feddhetetlen úriember menyasszonya, csakhogy megtetszik neki egy vonzó újságíró. A történet itt még nem ér véget, mert az is lehet, hogy Tracy valójában bohém ex-férjét szereti... Pergő jazz ritmus, szerelem, gazdagság és persze sok mulattató félreértés fűszerezik ezt az igazi hollywoodi klasszikust.

1956

Hullócsillag

Hullócsillag 2006

5.99

A gyönyörű Edie Sedwick (Sienna Miller) volt az első lány, aki a képes magazinok oldalain vált divatikonná és a korszak legtündöklőbb csillagává. A dúsgazdag, ám problémás családi háttérrel rendelkező, képzőművészetet hallgató lány a New York-i divatvilág üdvöskéjévé lép elő, mikor a pop art művész Andy Warhol (Guy Pearce) múzsája lesz. Edie-nek azonban súlyos árat kell fizetnie a hírnévért: miután szenvedélyes szerelembe esik egy nincstelen zenésszel, Billyvel (Hayden Christensen) és megismeri a kábítószerek mámorát, a lány kezéből hamarosan kezd kicsúszni az irányítás.

2006

Florence - A tökéletlen hang

Florence - A tökéletlen hang 2016

6.67

Florence Foster Jenkins, a gazdag és nagylelkű New York-i örökösnő kislánykora óta arról ábrándozik, hogy híres énekesnő lesz belőle. Imádja az operát, őszintén lelkesedik a zenéért, és nagyon elszánt. Még egy olyan aprócska dolog sem tántoríthatja el céljától, mint hogy fülsiketítően hamisan nyivákol, képtelen tisztán kiénekelni a hangokat, nem tudja pontosan tartani a ritmust, és eszméletlenül rossz a kiejtése, ami egy olasz áriánál nem elhanyagolható szempont. Férje és menedzsere, St. Clair Bayfield zártkörű koncerteket szervez, hogy imádott felesége csilloghasson a színpadon. A zeneimádó asszony pedig annyira felbátorodik a kezdeti sikereken, hogy egyszer csak bejelenti, nyilvános koncertet ad, méghozzá nem is akárhol: a híres-nevezetes Carnegie Hallban. Az előadásnak talán nem lesz olyan kirobbanó fogadtatása, mint ahogy azt az eleven énekesnő elképzeli. De Florence hisz abban, amit csinál, és semmilyen akadály nem állhat boldogsága útjába.

2016

Kegyetlen báj

Kegyetlen báj 2007

5.65

Barbara Daly a társadalmilag felette álló Brooks Baeklandhez megy feleségül, hogy a férfin keresztül pénzhez és befolyáshoz jusson. Bár gyönyörű és karizmatikus, Barbara mégsem illik előkelő férjéhez. Első s egyben egyetlen gyermekük, Tony születése azonban ahelyett, hogy rendezné kapcsolatukat, még inkább megingatja az eleve ingatag lábakon álló házasság törékeny egyensúlyát. Ahogy Tony növekszik, úgy válik akaratlanul is eszközzé szülei pszichológiai és szexuális játékaiban. A tragédia elkerülhetetlen, s a sokkoló tabuk is felszínre kerülnek.

2007

Philadelphiai történet

Philadelphiai történet 1940

7.62

Az iróniával átszőtt történet az amerikai pénzarisztokrácia birodalmába kalauzolja el a nézőket. A felső tízezer köreihez tartozó család elkényeztetett lánya a napilapok és a bulvársajtó állandó botrányhősnője. Viharos válása után most újabb esküvőre készülődik, csakhogy az ex-férj felbukkanása alaposan feldúlja a tervezett menetrendet.

1940

Café Society

Café Society 2016

6.45

Bobby egy New York-i zsidó, összetett foglalkozású család legkisebb gyermeke. Elutazik szerencsét próbálni Phil bácsikájához, akinek gyönyörű titkárnője, Veronica azonnal megragadja. Csakhogy ő titokban a házas Phil bácsi szeretője... Főhősünk visszatérve New Yorkba gengszter bátyjával megnyitja a környék egyik legmenőbb szórakozóhelyét. Ám történetük Veronicával nem ért még véget!

2016

A szerencse forgandó

A szerencse forgandó 1990

6.63

A nyolcvanas évek elején egész Amerika lázban égett, amikor a dúsgazdag és népszerű társasági hölgy, Sunny von Bülow minden előjel nélkül váratlanul kómába esett. Baleset történt vagy bűneset? A személyzet vallomása az előkelő, ám szegény arisztokrata családból származó férjre, Claus von Bülow-ra tereli a gyanút. A vádlottak padjára kerülő férfi általános meglepetésre a Harvard egyetem neves jogi professzorát, Alan Dershowitzot kéri fel a védelmére, aki még nagyobb meglepetésre el is vállalja azt.

1990

Testőrbőrben

Testőrbőrben 1987

5.90

Claire Gregory, egy New York-i felsőosztálybeli személyiség, szemtanúja lesz egy gyilkosságnak egy fényűző éjszakai klubban. A nemrég előléptetett Mike Keegan nyomozót bízzák meg a nő védelmével.

1987

Későn jött boldogság

Későn jött boldogság 1939

7.00

Az életet habzsolva élvező fiatal milliomos lánynál, Judith Traherne-nél agytumort állapítanak meg. Megoperálják, s a sebésszel, Frederick Steele egymásba szeretnek. Amikor már úgy tűnik, hogy hamarosan fel tudna épülni, rájön, hogy már csak néhány hónapja van hátra. Ekkor Judith léha szórakozásokba veti magát. Fiatal szeretőjének, Michael O'Learynek azonban sikerül meggyőznie arról, hogy életét meg kell változtatnia. Judith férjhez megy az orvoshoz, aki az agybetegségek kutatásának szenteli magát. Élete fogytán Judith férje oldalán várja a halált.

1939

Királynőcsinálók

Királynőcsinálók 2023

4.00

Az örökösnők korának csúcsát élő New Yorkban egy névtelen blogger beszivárgott Manhattan elitjébe, és új magasságokba emelte a társadalmi híresség fogalmát. A honlap készítőjének leleplezésekor kiderült, hogy az ötletgazda olyasvalaki, akire senki sem számított.

2023

Godfrey, a lakáj

Godfrey, a lakáj 1936

7.57

Bolondos komédia, amely a nagy gazdasági válság idején a New York-i gazdagok világában játszódik. Egy hóbortos ifjú hölgy, Irene Bullock egy játékos verseny keretében jut el a városi szeméttelepre, ahol megismeri Godfrey-t, a hajléktalant, akit még aznap este felfogad lakájnak. A két különc lánnyal is büszkélkedő, és normálisnak cseppet sem nevezhető Bullock família örömmel fogadja Godfrey szolgálatait, különösen azért, mert eddig még egyetlen lakáj sem bírta ki náluk egy napnál tovább. Irene nemcsak rendkívül büszke pártfogoltjára, de hamar bele is szeret, ám Godfrey tartja magát ahhoz, mi illik és mi nem illik egy úrhölgy és alkalmazottja között, bármilyen titokzatos múltja legyen is az utóbbinak...

1936

Megfontolt szándékkal (A jogosult)

Megfontolt szándékkal (A jogosult) 2011

6.16

Paul Dynan élete teljesen felfordul, amikor úgy dönt, hogy elrabol három ismert fiatal embert és fogva tartja őket váltságdíj ellenébe. A három fiatal ötletekből nem merül ki, hogyan szabaduljanak meg. Dynannek harcolnia kell hogy egy lépéssel előbbre járjon a foglyoknál…

2011

Francia kiút

Francia kiút 2021

5.70

"Az volt a tervem, hogy meghalok, mielőtt elfogy a pénzem" - mondja a 60 éves, nincstelen manhattani társasági hölgy, Frances Price, de a dolgok nem a tervek szerint alakultak. Férje, Franklin már 12 éve halott, és mivel hatalmas öröksége elúszott, a nő beváltja utolsó vagyonát, és elhatározza, hogy névtelenül éli le öreg napjait egy kölcsönkapott párizsi lakásban, irányíthatatlan fia, Malcolm és egy Kis Frank nevű macska társaságában - aki talán Frances halott férjének szellemét testesíti meg, talán nem.

2021

Hatalom és perverzó: A Ghislaine Maxwell - sztori

Hatalom és perverzó: A Ghislaine Maxwell - sztori 2022

6.04

A "Jeffrey Epstein" készítőitől: A film a Ghislaine Maxwell-ügy címlapjain túlmutatva elmeséli Epstein titokzatos bűntársának történetét, és rávilágít arra, hogy osztálya és kiváltságai hogyan rejtették el ragadozó természetét.

2022

Kínai kaland

Kínai kaland 1983

5.80

Eve Tozer, a gazdag és elkényeztetett lány egy partin értesül arról, hogy csak akkor kaphatja meg örökségét, ha igazolja, hogy eltűntnek nyilvánított apja életben van. Az igazolásra mindössze 12 nap áll rendelkezésére. Ennyi idő alatt kell eljutnia Afganisztánba majd pedig megtalálnia az apját és visszajutnia. Terve végrehajtásához egy repülőgépre is szüksége van de az előkelő társaságból senki nem tud biztosítani számára. Utolsó kétségbeesésében felkeresi a kissé züllött és faragatlan repülőgép pilótát, Patrick O'Malley-t, aki először hallani sem akar a lány vakmerő tervéről, de a hosszú rábeszélés és nem csekély pénz felajánlásának hatására együtt vágnak neki a viszontagságos útnak.

1983

Batman: Caped Crusader

Batman: Caped Crusader 2024

7.46

Welcome to Gotham City, where the corrupt outnumber the good, criminals run rampant and law-abiding citizens live in a constant state of fear. Forged in the fire of tragedy, wealthy socialite Bruce Wayne becomes something both more and less than human—the Batman. His one-man crusade for justice attracts unexpected allies within the GCPD and City Hall, but his heroic actions spawn deadly, unforeseen ramifications.

2024

The Gem of Life

The Gem of Life 2008

8.00

The Gem of Life was a TVB grand production drama, that broadcast between October 2008 and February 2009. The series was specifically filmed to celebrate TVB's 41st Anniversary. The series was filmed in many locations apart from Hong Kong, including Tibet, Taiwan and France.

2008

Made in Chelsea

Made in Chelsea 2011

6.00

Reality series following the lives, loves and awks of SW3's bright young things.

2011

Laguna Beach

Laguna Beach 2004

6.10

Like other teens in California, the lives of the Laguna Beach teenagers are filled with sandy beaches, beautiful friends and love triangles. But unlike other teens, they had cameras following them around. It may look like fantasyland, but they're not acting: they really are this rich and beautiful. For them, life really is a day at the beach.

2004

Southern Charm

Southern Charm 2014

6.80

Go behind the walls of Charleston, South Carolina's most aristocratic families and discover a world of exclusivity, money and scandal that goes back generations. The fast-paced, drama-filled docu-series follows Charleston singles struggling with the constraints of this tight-knit, posh society.

2014

Lillie

Lillie 1978

8.25

The Rise and Fall of a Professional Beauty. It was the affair that shook Victorian society to its core. He was the Prince of Wales, the future monarch; she was a professional beauty, who became a royal bedmate. Follow the fascinating life of the Dean of Jersey's daughter from her modest childhood to her emergence as one of the most celebrated beauties of her time. Lillie's liaison with the heir to the throne marked only the beginning of a remarkable, scandalous and daring series of adventures in open defiance of accepted morality imposed by Victorian and Edwardian society.

1978

The Hunting Wives

The Hunting Wives 1970

1

Sophie O’Neill and her family move from the East Coast to deep East Texas, where she succumbs to socialite Margo's irresistible charms – and finds her life consumed by obsession, seduction and murder.

1970

High Society

High Society 2010

10.00

Follows Tinsley Mortimer, New York's most talked-about "Park Avenue Princess," as she and her circle of often-controversial friends circulate through New York's most prestigious black-tie affairs, outrageous parties and fashion exclusives.

2010

Southern Charm Savannah

Southern Charm Savannah 2017

7.40

Viewers are taken past the antebellum walls for an inside look into the posh society of Savannah, Georgia, following six lifelong friends as they set out to make their mark in this world, all while navigating their legacies, love lives, and personal relationships.

2017